2014. december 14., vasárnap

Mikulásnapi Ünnepség 2014.December 7.

Izgalmas napra ébredtünk, eljött a várva várt Ünnepség napja. Nagyon sokat készültünk, próbáltunk, díszletet terveztünk, készítettünk, varrtunk, csomagoltunk. Azt hiszem ugyanolyan lelkesen vártuk ezt a napot, mint a gyerekek. Kis Vendégeink a regisztrációnál egy palack vizet és egy újrahasznosított csillag leírását, hozzávalóit kapták! ( Erre még visszatérünk! :) )Először Pallagi Tibor Polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Merétey-Vida Bernadett Védőnő nyitotta meg az Ünnepséget. Mivel csak vártunk-vártunk,  Zöld Tündéri bemutatkozó vidám-mozgásos játék következett. Énekeltünk-táncoltunk, egyszercsak csengettyű szó hallatszott és megérkezett a Mikulás. Nagyon messziről érkezett közénk, így pihent egy kicsit.A Gyerekekkel együtt eljátszottuk Szent Miklós életéről szóló mesét, amelyet Ábrahám Nikolett írt és olvasott fel Nekünk. Ezután következett a Mikuláscsomagok átadása!!!! 122 gyermek várta Bajnán ezen a napon velünk együtt a Mikulást! Az Ünnepség végén a Bajnai Asszony kórus közreműködésével, Tóth Virág szólójával együttes öröm-ének csendült fel.

Köszönjük Mindenkinek a részvételt!

Köszönjük Támogatóink hozzájárulását, mely a Mikuláscsomag tartalmát gyarapította! :)
  • Bajna Község Önkormányzata
  • Bíró Család
  • Dor-Jo-Ker Kft.
  • Dr. Major és Társa Fogászati Bt.
  • Medgyasszai Család
  • Pilisi Parkerdő Zrt.
  • Texi-Q Kft.
  • Vadász Étterem
Fotókat Üveges Gabriellának, köszönjük szépen!!! <3 a linken a további képek is megtalálhatók!



Pallagi Tibor Polgármester köszöntője


Merétey-Vida Bernadett Védőnő megnyitja az Ünnepséget












































Pallagi Tibor Polgármesterrel és  Mikulással a Zöld Tündérek: Bódiné Bakó Renáta, Lénárné Szabó Anikó, Merétey-Vida Bernadett, Szalai Szilvia, Ábrahám Nikolett, Bagó Zoltánné-Natália. Sajnos Tóth Liza nincs a képen.




Köszönjük a technikai hátteret! Ábrahám Zoltánnak, Csákvári Ákosnak, az RHS Team-nek! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése